Zpět

Aligai Református Templom

0
(0 recenze)
  • Sakrální památka
8171 Balatonvilágos Aligai út 1.
1
  • Úvod
  • Informace
  • Hodnocení
Úvod

A festői fekvésű, faragott vörös homokkőből emelt templomot 1937–1938-ban építtette Rauszek Jenő és Szappanos Júlia. Az építkezés hátterében egy mély családi tragédia állt: a szülők korán elveszített kislányuk emlékére, kegyeleti templomként ajánlották fel az épületet a protestáns hívőknek. 1952-ben a Rákosi-korszak államosította a teljes aligai partrészt, hogy létrehozza a pártelit szigorúan zárt luxusüdülőjét. A templomot bezáratták, és a szocializmus évtizedei alatt méltatlan funkciókat kellett betöltenie: használták istállónak, fűrészüzemnek, raktárnak, sőt KISZ-klubnak, diszkónak és előadóteremnek is. A rendszerváltás után a hívek visszakapták az elhanyagolt épületet, amelyet kitartó munkával hoztak helyre, így 1993-ban újra felszentelhették. Azóta a templom ismét eredeti funkcióját tölti be. A nyári szezonban, június végétől augusztus végéig felváltva tartanak benne református és evangélikus istentiszteleteket, egyedülálló, közvetlen vízparti elhelyezkedése miatt pedig a balatoni esküvők kedvelt és különleges helyszíne lett.

InformaceAdresa:8171 Balatonvilágos Aligai út 1.
Hodnocení
0
(0 recenze)
5
(0)
4
(0)
3
(0)
2
(0)
1
(0)
K přidání recenze musíte být přihlášeni
Další informaceUděláme vše proto, abyste si jízdu na kole u Balatonu užili kterýkoli den v roce. Vyznačili jsme více než 600 km cyklistických tras, kde si můžete odpočinout na zhruba 50 bodech a najít informace ve 3 servisních střediscích. Nejlepší nástroj pro tyto účely je mobilní aplikace!
Zavřít