Zpět

Bujdosók stairs

0
(0 recenze)
  • Vyhlídkové místo
  • Bod „Zažij to“
  • Památník
8263 Badacsonytördemic Újhegy 43.
Zavřeno
Otevírací doba
Egész évben nyitva
Zavřeno
3
3
  • Úvod
  • Informace
  • Hodnocení
Úvod

Az Országos Kéktúra badacsonyi szakaszának része a hegy nyugati lejtőjén kialakított 464 lépcsőfokból álló, bazaltkockákból épített Bujdosók lépcsője. A hegy lábától a hegytetőig vezető feljáró az egykori Rodostó turistaház mellől indul és több pihenőpontot érintve a Czinka Panna-pihenő és egy esőházhoz érkezik, melytől balra (K▲ jelzés mentén) a Tördemic-kilátópont gyönyörű panorámát ígér a Szent György-hegyre és Szigligetet övező hegyekre. A Tördemic-kilátóponttól akár a Czinka Panka pihenőhely másik oldalát is meghódíthatjuk, ahonnan a Ranolder-kereszt vagy az Egry József kilátópontot is felfedezhetjük és akár Badacsony település irányába, a hegy déli oldalán is visszatérhetünk a Balaton partjára. Az 1936-ban épült lépcsősor és a Rodostó turistaház az 1935-ös Rákóczi emlékévnek állít emléket, mely emlékév Rákóczi halálának 200. évfordulójára emlékezett meg. Az útvonal mentén kialakított pihenők is mind a kuruckor egykori jelentős alakjai után kapták a nevüket: Zrínyi Ilona, Bercsényi Miklós, Mikes Kelemen, Csáky Krisztina, Lorántffy Zsuzsanna nevével is találkozhatunk útközben. A lépcsősor mentén gazgad növényzet, illetve hatalmas bazalttornyok állnak és törmeléklejtők terülnek el. Az igazi kihívást jelentő lépcsősor a Badacsony nyugati oldalában köti össze a Kuruc-körút elnevezésű, piros sáv (P–) jelzésű turistautat az Országos Kéktúra kék sáv (K–) útvonalával. Egész évben szabadon látogatható.

Hodnocení
0
(0 recenze)
5
(0)
4
(0)
3
(0)
2
(0)
1
(0)
K přidání recenze musíte být přihlášeni
Další informaceUděláme vše proto, abyste si jízdu na kole u Balatonu užili kterýkoli den v roce. Vyznačili jsme více než 600 km cyklistických tras, kde si můžete odpočinout na zhruba 50 bodech a najít informace ve 3 servisních střediscích. Nejlepší nástroj pro tyto účely je mobilní aplikace!
Zavřít