Terug

Kislődi Szent József és Szent Vendel templom

0
(0 beoordeling)
  • Sacrale bezienswaardigheid:
  • Monument
8446 Kislőd Hősök tér 1.
1
  • Introductie
  • Informatie
  • Beoordelingen
Introductie

A Bakony vidékének egyik legértékesebb barokk építészeti emléke. A település hitélete régre nyúlik vissza, ám a középkori templom a török hódoltság harcaiban teljesen elpusztult. A falu 18. századi, sváb és magyar lakossággal való újratelepítése után a helyiek először 1748-ban emeltek egy kisebb templomot, amelyet az állattartó sváb telepesek körében rendkívül tisztelt Szent Vendelnek, a pásztorok védőszentjének ajánlottak. Mivel az épület a növekvő lakosság számára hamar szűknek bizonyult, 1770 és 1780 között felépítették a ma is látható, impozáns, egytornyú barokk plébániatemplomot, amelynek fővédnöke Szent József lett. A közösség a régi hagyományait megőrizve az új és a korábbi védőszent tiszteletét összevonta, így kapta a templom a kettős elnevezését. A templom melletti téren egy 1852-es, Ranolder János püspök által emeltetett Szentháromság-szoborcsoport és egy missziókápolna található.

InformatieAdres:8446 Kislőd Hősök tér 1.
Beoordelingen
0
(0 beoordeling)
5
(0)
4
(0)
3
(0)
2
(0)
1
(0)
Log in om een beoordeling te schrijven!
Verdere informatieDe ontwikkeling met nummer GINOP-7.1.9-17 – 2018 – 00012 wordt gerealiseerd in de toeristische ontwikkelingszone met hoge prioriteit van het Balatonmeer. Doel van het project is om voor de hele streek ontwikkelingen op het gebied van fietsen allesomvattend te realiseren, waarbij zowel de gemeentes in de buurt van de oever als in het achterland in de roulatie worden betrokken.
Afsluiten