Wstecz

Balaton-felvidéki Nyári Bringa Túra

0
(0 ocena)
  • Sport event
8230 Balatonfüred Malom köz 1. Vásárcsarnok előtti tér
5
5
  • Wstęp
  • Informacje
  • Opinie
Wstęp

KALANDOZÁS HEGYEN – VÖLGYÖN! Folytatódik a Négy Évszak Bringatúra sorozatunk a negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Nyári Bringa Túrával. Új és eddig nem ismert élményeket szeretnénk nyújtani azoknak a bringásoknak, akik szívesen megismernek érdekes, izgalmas, kalandos útvonalakat. Az elmúlt évek nagy sikerű bringatúrai, a kiváló hangulat, a résztvevők elszántsága ösztönözte, hogy szervezzünk egy olyan nyári bringás eseményt, mely teljesítése már nagyobb kihívást jelent, mint a kényelmes bringaúton való kerekezés. Változatos terepen, jelentős szintkülönbségekkel, de ugyanakkor gyönyörű tájakon, árnyékos erdőkben, a Balaton-felvidék hangulatos faluit összekapcsolva jelöljük ki az útvonalat. A nehezebb terepszakaszok miatt (mezőgazdasági utak, földutak, ösvények) kizárólag jól felkészített mountainbike, trekking, gravel kerékpárokkal teljesíthető a túra! 2023-ban az útvonal 80%-ban terepen, 20%-ban aszfalton kerül kijelölésre! TÁV: 40 km SZINT: 950 m SZINTIDŐ: 5 óra Ez egy élmény túra, nem verseny!

InformacjeAdres:8230 Balatonfüred Malom köz 1. Vásárcsarnok előtti tér
InformacjeAdres:8230 Balatonfüred Malom köz 1. Vásárcsarnok előtti tér
Numer telefonu:+36 70 6250777Linki:https://sportaktiv.hu/fooldal/
https://sportaktiv.hu/balaton-felvideki-nyari-bringa-tura/
https://www.facebook.com/nyaribringatura
Opinie
0
(0 ocena)
5
(0)
4
(0)
3
(0)
2
(0)
1
(0)
Zaloguj się, by dodać opinię.
Więcej informacjiRozwój GINOP zrealizowany w regionie turystycznym Balatonu.
Zamknij