Späť

Kövesdi Szent Miklós templomrom, Csopak

0
(0 Hodnotenie)
  • Sakrálna pamiatka
  • Pamiatka
8229 Csopak Kossuth Lajos utca 41
1
  • Úvod
  • Informácie
  • Recenzie
Úvod

A helyi vörös homokkőből emelt, egyhajós, egyenes szentélyzáródású kis falusi templomot a 13. század második felében építették Szent Miklós püspök tiszteletére. Első hiteles írásos említése 1312-ből és 1363-ból származik. A templom a török hódoltság idején, feltehetően a 16. század második felében vagy a 17. század végén vált romossá. A feljegyzések szerint a Thököly-felkelés idején katonák még a katolikus oltárát is kidobták, miután a helyi nemesek kálvinista (református) hitre tértek. A gazdátlanul maradt, tető nélküli „pusztatemplomot” az 1800-as évek elején a helyi közbirtokosság vette meg, és a falu pásztorának háza, pajtája, sőt bikaistállója működött a szent falak között. Rómer Flóris neves régész 1861-ben még ebben a nádtetős pajta állapotban mérte fel a romot. Az épületet végül 1966-ban régészetileg teljesen feltárták és konzerválták, azóta gondozott, füvesített környezetben, szabadon látogatható történelmi emlékhely.

InformácieAdresa:8229 Csopak Kossuth Lajos utca 41
Recenzie
0
(0 Hodnotenie)
5
(0)
4
(0)
3
(0)
2
(0)
1
(0)
Pre napísanie recenzie musíte byť prihlásený!
Ďalšie informácieRozvojové číslo GINOP-7.1.9-17 - 2018 - 00012 bude implementované v prioritnej oblasti rozvoja cestovného ruchu na Balatone. Cieľom projektu je komplexne implementovať rozvoj cyklistiky pre celý región, ktorý zahŕňa tak osídlenia vedľa pobrežia jazera ako aj okolité osady.
Zatvára sa