Späť

Zsidó temető, Kapolcs

0
(0 Hodnotenie)
  • Sakrálna pamiatka
8294 Kapolcs Külterület
1
  • Úvod
  • Informácie
  • Recenzie
Úvod

A temető fontos helytörténeti és kegyeleti emlékhely, amely a falu egykor virágzó, mára teljesen eltűnt izraelita közösségének állít emléket. Az 1800-as évek elején Kapolcs lakosságának mintegy tizede zsidó származású volt. Jelentős szerepet játszottak a falu és a völgy iparában, kereskedelmében (malmok működtetése, borkereskedelem), sőt, saját rabbijuk és zsinagógájuk is volt a településen. A falu történetében két temetőkert is létezett. A régebbi az Eger-pataktól délre feküdt. A ma látogatható „újabb” temetőt az 1800-as évek második felében nyitották meg a falu Öcs felé eső szélén, az úgynevesett Zsidó temetői-úton. 1944-ben a holokauszt során 17 zsidó embert deportáltak a faluból, akik közül szinte senki sem tért vissza, a közösség ezzel végleg felszámolódott. A második világháború után a temető gazdátlanná vált, a sírköveket ledöntötték, a területet pedig benőtte a bozót. A fordulatot a Művészetek Völgye Fesztivál civil összefogása hozta el: önkéntesek, diákok és művészek kitisztították a területet és helyreállították a sírokat, így a sírkertet 2006-ban ünnepélyesen újraavatták emlékhelyként.

InformácieAdresa:8294 Kapolcs Külterület
InformácieAdresa:8294 Kapolcs Külterület
Odkazy:https://www.rejtekhely.ro/veszprem/zsido-temeto-kapolcs.php


Recenzie
0
(0 Hodnotenie)
5
(0)
4
(0)
3
(0)
2
(0)
1
(0)
Pre napísanie recenzie musíte byť prihlásený!
Ďalšie informácieRozvojové číslo GINOP-7.1.9-17 - 2018 - 00012 bude implementované v prioritnej oblasti rozvoja cestovného ruchu na Balatone. Cieľom projektu je komplexne implementovať rozvoj cyklistiky pre celý región, ktorý zahŕňa tak osídlenia vedľa pobrežia jazera ako aj okolité osady.
Zatvára sa