5 Tipp, ha fagypont közelében is kerékpárra ülsz
A négyévszakos Balaton jegyében mi azt feltételezzük, hogy követőink télen is kerékpároznak, sportolnak, ezért szeretnénk hasznos tanácsokkal szolgálni a fagyos időjárással kapcsolatosan. Bringás és bringás, bringázás és bringázás között nagy különbségek lehetnek ilyenkor, a genetikát, a hőérzetet, a távot, az intenzitást, a tűrőképességet stb. tekintve. Mégis vannak hasznos tippek, melyeket talán minden téli harcosnak érdemes elolvasnia.
1. Ne ilyenkor vagánykodj!
Legfontosabb tanácsunk, télen még akkor se vállaljuk túl magunkat a bringázással, illetve még akkor is kerüljük a felesleges kockázatokat, ha egyébként ez örömet okoz. Fagypont közelében egy szimpla defektszerelés során csonttá fagyhat a kezünk, komoly műszaki hiba esetén az erdő közepéről pedig nem lesz komfortos elsétálni az első településig olyan ruhában, amit sportolásra terveztek... A ruházat elvaxolásával amúgy eleve fájdalmas tortúrává változhat a bringázás, különös tekintettel a kezek és lábak elfagyására. Az eléhezés hatásai is duplán jelentkezhetnek, hiszen a testünket fűteni sem marad energiánk. Vagyis legyünk körültekintőbbek a ruházat, a táv, az útvonal megválasztásával, hagyjunk esélyt a gyors „hazamenekülésre”, kerüljük a kihalt, bármilyen civilizációtól távoli területeket. Talán azt nem kell ecsetelni, hogy 3 fok, havas-esőben, nagy valószínűséggel várható esőben inkább ne induljunk el. A terepen, hóban bringázásnak megvan a jó hangulata, de ehhez szükséges a rutin is.
2. Öltözz fel hajszálpontosan a tervezett bringázásnak megfelelően!
A megfelelő téli kerékpáros öltözéket itt nem részleteznénk, erről honlapunkon is találtok cikket videóval. Ami viszont fontos tudni nagyon hideg időben, hogy egyoldalú intenzitáshoz sokkal egyszerűbb jól felöltözni. Például ha főleg síkon bringázol, hasonló lesz a pulzusszám, hőleadás, könnyebb kiválasztani a szükséges ruhadarabokat. Ha e-mountain bike-ra pattansz és a lejtőzésé a főszerep, érdemes nagyon melegen öltözni, hiszen nem lesznek izzasztó részek. A pontosan megfelelő ruha kiválasztása akkor a legnehezebb, ha egymást váltják meredek emelkedők és lejtők (pláne hosszú lejtmenetek), és 10 percig keményen izzadsz, 10 percig pedig pihensz... Éppen ezért érdemes megfontolni, hogy a sok szintkülönbséget tartalmazó intenzívebb bringázásokat hagyjuk inkább jobb időkre.
3. Készítsd fel minden eshetőségre a kerékpárod és a felszerelést!
Ahogy az 1-es tippnél már említettük, egy technikai probléma is „dupla szívás” a fagyban, tehát jobb elkerülni. Bár sokan olcsóbb bringát használnak télen, de ennek is 110%-os műszaki állapotúnak kell lenni. Az nem baj, ha nehezebb a komplett gép, ilyenkor országútin is „elférnek”, sőt hasznosak a sárvédők, illetve jól járhatunk egy komoly defektvédelemmel ellátott (bár nehezebb) gumival is. Ennek ellenére mindig legyenek nálunk a szükséges szerszámok, pótgumi stb.
4. Ne feledkezz meg a folyadék és energiapótlásról a téli bringázások során sem!
Ezen a téren nagyon könnyű hibázni, ugyanis a hidegben nem annyira kívánjuk az innivalót (kivéve a meleg teát), pedig szükséges a folyamatos folyadékpótlás. Szerencsére az ennivaló már jobban csúszik, szükség is van rá, hiszen nem csak a tekeréshez kell az energia, hanem a testünk fűtéséhez is. Éppen ezért a távot is úgy válasszuk meg, hogy ezt tartsuk észben. Energiapótlás szempontjából hasznos elv, ha fagypont közelében a szokásos távjainkat drasztikusan csökkentjük.
5. Tökéletes állapotú akkumulátorokat használj!
Nem csak szervezetünk energiaellátása kritikusabb a hidegben, hanem például a Garminé, vagy okostelefonunké is. a lítium-ion akkumulátorok eleve nem szeretik a fagypont környékét. Ezen a téren se kockáztassunk, legyünk tisztában vele, mit bírnak ilyenkor az eszközök és ennek megfelelően használjuk őket. Annál, ha egyedül, megoldhatatlan problémával találkozol a fagyos „téli berekben”, csak egy rosszabb van: ha közben még a mobilod is lemerült...