Már a vendégek számára is elérhető az újonnan épített madárles kilátó a balatonberényi Csicsergő-félszigeten. A Balatonberényi község célja, hogy közelebb hozza a természetet és annak élővilágát az emberekhez, mindemellett a páratlan kilátásban is gyönyörködhetünk a Balaton víztükrében. 2022 decemberében került átadásra a kilátó, így már te is meglátogathatod és élvezheted a lélegzetelállító kilátást. A kilátó egész évben ingyenesen látogatható. Ahogyan a hely neve - Csicsergő-félsziget - is utal rá, számos vízparti és vízközeli madárral találkozhatunk a közelben, ebből adódóan is nevezik az építményt “madárlesnek”. Az épület 9 méter magas, 2 szinten lehet gyönyörködni a környezetben, hiszen 2,5 és 5 méter magasan találhatóak a nézelődésre kialakított szintek. Az építmény Karlavics Alexandra építészmérnök tervei alapján készült, melynek a kivitelezésével Ekler Károly mérnököt bízták meg. A szakemberek remek tervei és munkája eredményeként született meg a kilátó, mellyel ténylegesen közelebbről élhetjük át a balatoni csodákat, mind a kilátás - mind az élővilág megcsodálása közben. A kilátó Balatonberény természeti szépségeit erősbíti, melyet a Csicsergő-félszigeten találunk. A Csicsergő-félsziget a balatonberényi Szabadstrand mellett található, így akár egy fürdőzéssel is összeköthetjük a kilátó meglátogatását.