Ez az Árpád-kori kicsi templom csodásan illeszkedik az őt körülvevő tájba, nemes egyszerűséggel áll az egregyi szőlőhegyen, a temető szomszédságában. Szerencsére a renoválásokkor megőrizték eredeti állapotát, így most középkori formájában csodálhatjuk. Szépségéért érdemes bevállalni azt a kis emelkedőt, ami a hozzávezető úton vár minket. Az egregyi templom a román stílusú falusi építészet egy különlegesen szép példánya, fokozottan védett műemlék, mely talán annak köszönheti épségét és stílustisztaságát, hogy az itt lévő település a törökdúlás időszakában elnéptelenedett és lejjebb a völgybe költözött. Ennek következtében ez a templom elvesztette hitéleti jelentőségét, mindössze temetőkápolnaként funkcionált. A 14 stációból álló sétány hossza mintegy 300, a szintkülönbség a kiindulási pontjától a keresztig pedig 23,5 méter. Ez nagyjából 8 emelet magasságnak felel meg. A kálvária útja hangulatosan kanyarog az Árpád-kori templom irányába. Kialakítására az egyszerűség és a mértéktartás jellemző. A természetes anyagokból készült sétány környezetében fák kínálnak árnyékot, néhány szakaszán pedig lehetőség van megpihenni, elmélyülni. A keresztút végén a fából ácsolt kereszt mellett egy üres sírt jelképező kőplasztika is helyet kapott, ami Krisztus feltámadását szimbolizálja. Végigsétálva a műemlék temetőkápolna északi oldalához érkezünk, így utunk végén akár a 13. század első felében épült román kori kis templomot is megcsodálhatjuk.
