A déli hegyoldalon álló, parasztbarokk stílusú présházat a közvetlen közelében álló Lengyel-kápolnával együtt 1760-80 között építtette a lengyeltóti Lengyel család. (A présház neve ma Tarányi présház, mely a későbbi tulajdonos Tarányi család emlékét őrzi.) A 1760 körül épült, ma is eredeti formáját őrző kápolnát Szűz Mária tiszteletére avattak. A Balaton-vidéki barokk építészet egyik legszebb példája. Nevezetes a fából faragott barokk-rokokó oltára, mely felett Szent István, Szent László és Szűz Mária szobrai láthatók. A szószék faragványai a négy evangelistát ábrázolják. A templomban rokokó tölgyfa padok állnak kb. 30 fős befogadóképességgel. A homlokzati évszámfelirat későbbi bővítésről árulkodik: a tornyot 1880-ban építették. A torony kőfülkéiben Szent György lovas kőszobra, felette Szent Imre szobra, a széleken Szent István és Szent László, az oromfal torony melletti fülkéiben pedig többek között Szent Péter és Szent Pál szobra áll. Az összes szobor homokkőből készült. A kápolnától csodálatos panoráma nyílik Szigliget és a Balaton felé. A kápolna környéke a Szent György-hegyi túrák ideális kiindulópontja lehet. Egy évben kétszer van mise: április 24-ét (Szent György) követő vasárnap és a búcsú napját szeptember 12-ét követő délután.
