Nagyvázsonyi Evangélikus templom és harangláb

A nagyvázsonyi evangélikus egyházközség gyökerei a reformáció koráig nyúlnak vissza, amikor a végvárban szolgáló német katonák megismertették a vidékkel az új tanítást. Bár a protestánsok eleinte üldöztetést szenvedtek, I. Lipót király 1675-ben szabad vallásgyakorlatot, 1681-ben pedig templomépítési engedélyt adott számukra. Kezdetben a várban egy nádfedeles, sárból tapasztott imaházuk állt, majd 1796-ban gróf Zichy Károly adományozott telkén felépítették mai, késő barokk kőtemplomukat. Az 1863-as tűzvészben a tető és a torony a harangokkal együtt elpusztult. Bár a templomot újjáépítették, az újonnan emelt tornyot statikai süllyedés miatt 1904-ben le kellett bontani, így azóta harangja a templom előtti faállványon függ. Az épület legféltettebb kincse az 1873-ban idekerült, országosan is kiemelkedő értékű késő barokk pozitívorgona. A templom nyári orgonahangversenyek helyszíne.